Az Európai Bizottság új iparpolitikai stratégiája
Az Európai Bizottság részletesen ismertette hétfőn az új iparpolitikai stratégiát, amely egységes és átfogó keretbe szervezi a már meglévő és új kezdeményezéseket.

 

Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke az unió helyzetéről szóló, az Európai Parlamentben múlt héten szerdán elmondott évértékelő beszédében kijelentette: azt akarja, hogy az ipar erősebbé és versenyképesebbé váljon. Az új iparpolitikai stratégia révén az EU iparágai a világ élvonalában maradhatnak vagy oda kerülhetnek az innováció, a digitalizáció és a dekarbonizáció terén – mondta.

Az új stratégia részleteit ismertetve Brüsszelben hétfőn tartott sajtóértekezletén Jyrki Katainen, a munkahelyteremtésért, a növekedésért, a beruházásokért és a versenyképességért felelős alelnök hangsúlyozta: "a technológiai változások felkarolásával, a kutatásfinanszírozás innovatív üzleti ötletekre váltásával és a kis szén-dioxid-kibocsátású körforgásos gazdasággal kapcsolatos úttörő munka folytatásával előkészítjük a terepet egy intelligens, innovatív és fenntartható európai ipar számára".

Munkahelyteremtés és digitalizáció

Elzbieta Bienkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos rámutatott, hogy számos európai iparág fordulóponthoz érkezett. "Az iparpolitika lényege abban áll, hogy lehetővé tegyük az egyes iparágak számára a fenntartható növekedés és foglalkoztatás fenntartását" – mondta.

Az ipar adja az EU exportjának kétharmadát, és 32 millió embernek biztosít munkát, amelyen belül 1,5 millió munkahely 2013 óta jött létre. A versenyelőny megtartása és megerősítése azonban komoly mértékű korszerűsítést igényel. A bizottság az összes szakpolitikájában arra törekszik, hogy lehetővé tegye az ipar számára az új munkahelyek létrehozását és Európa versenyképességének növelését, előmozdítsa a tiszta és a digitális technológiákra irányuló beruházásokat és innovációt, és megvédje az ipari átalakulás hatásainak leginkább kitett európai régiókat és munkavállalókat.

 


A megújított iparpolitikai stratégia legfontosabb elemei között szerepel, hogy erősítik az ipar kiberbiztonságát, ennek eleme egy Európai Kiberbiztonsági Kutatási és Kompetenciaközpont létrehozása.


 

Biztosítják a nem személyes jellegű adatok szabad áramlását, amely lehetővé teszi majd az adatok szabad mozgását a tagállamok között, és segíti az ipar korszerűsítését, valamint egy valóban közös európai adattér létrehozását. Korszerűsíteni kell a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok keretszabályozását.

Javítani kell az EU-ban lefolytatott közbeszerzési eljárások minőségét, ennek keretében egy olyan önkéntes mechanizmust kell létrehozni, amely magyarázatokkal és eligazítással szolgál a nagy infrastruktúra-fejlesztési projektekre készülő hatóságok számára. Ki kell terjeszteni a készségfejlesztési programot új kulcsfontosságú iparágakra, köztük az építő-, az acél- és a papíriparra, a környezetbarát technológiákra és a megújuló energiaforrások hasznosítására, a feldolgozóiparra, valamint a tengeri fuvarozásra.

Kezdeményezéseket kell tenni egy kiegyensúlyozott és progresszív kereskedelempolitika érdekében, valamint ki kell alakítani az európai keretet az EU biztonságát vagy közrendjét esetlegesen veszélyeztető közvetlen külföldi befektetések átvilágítására. Új javaslatokra van szükség a tiszta, versenyképes és összekapcsolt mobilitás érdekében, köztük a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó szabályozás szigorítására, egy, az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájával foglalkozó cselekvési tervre, valamint a vezető nélküli járművek elterjesztését célzó kezdeményezésekre. Az új javaslatokat ősszel nyújtják be.

Kapcsolóberendezések újracsomagolva
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
A rugalmatlanság drága dolog: 20 milliárd forintot égetett el idén a villamosenergia-piac
A negatív áramár nem a bőség, hanem a rugalmatlanság tünete. Idén eddig nagyságrendileg 43 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) a negatív árú órákban realizált piaci veszteség. Cikkünkben a Green Cloud szakértői elemzik a kialakult helyzetet.
Üres vezetőfülkék: munkaerőhiány szorításában a logisztika
A logisztikai vállalatok előtt álló legnagyobb kihívás ma már nem az, hogy van-e elegendő fuvarfeladat vagy raktárkapacitás. A valódi kérdés: lesz-e, aki holnap elvégzi a munkát?
Az energiatárolás néhány év alatt teljesen átírhatja az energiapiacot
2026 áprilisa volt az első hónap a történelemben, amikor a szél és a nap energiájából előállított villamos energia világszinten meghaladta a gáz égetésével előállított villamos energia mennyiségét – írja Szilva Attila fizikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Uppsalai Egyetem korábbi kutatója.