Akár a pilótát is helyettesítheti az új automata rendszer
Az Airbus leányvállalata, az Airbus UpNext új, automata pilótatámogató technológiák tesztelését kezdte meg egy Airbus A350-1000-es repülőgépen.

 

A DragonFly nevet viselő tesztgépen olyan berendezéseket fejlesztenek, amelyek egyebek között akkor nyújtanak segítséget, ha az egyik pilóta szolgálatképtelenné válna. Emellett automata landolást tesznek lehetővé, illetve a földi gurulást és a repülési magasságon történő útvonalmódosítást is könnyebbé teszik. A tesztelők fő feladata, hogy megvizsgálják a repülés további automatizálásának lehetőségeit és helyénvalóságát. Az elsődleges cél ezekkel az új technológiákkal a repülés biztonságának növelése, és a repülőgép üzemeltetésének hatékonyabbá tétele.

A korábbi tesztek során a rendszerek alkalmasnak bizonyultak a repülés közbeni feladatok támogatására, és a pilóta szolgálatképtelenné válása esetén szükséges lépések elvégzésére. Képesek voltak emellett figyelembe venni a különböző légtereket, időjárási körülményeket, sőt a tesztrepülőgép új útvonalat is tudott tervezni, kommunikálva erről a légiforgalmi irányítással és a légitársaság üzemeltetési központjával.

A földi gurulás támogatását a Toulouse-Blagnac Nemzetközi Repülőtéren már valós körülmények között is tesztelték. A rendszer a repülőtér pontos térképe alapján hangjelzésekkel figyelmezteti a pilótákat a közelben lévő akadályokra, emellett a sebességvezérlésben, valamint a futópálya körüli manőverezésben is segítséget nyújt. Az Airbus UpNext mindezeken túl már elkezdte a felkészülést a következő generációs repüléstámogató megoldásokra, amelyek számítógépes látás alapú algoritmusok segítségével segítik a landolást és földi gurulást.

Isabelle Lacaze, az Airbus UpNext DragonFly demonstrátor-programjáért felelős vezetője elmondta: a tesztelésbe bevont rendszereket úgy fejlesztették ki, hogy a repülőgépek képesek legyenek „látni”, és a környezetüket felmérve biztonságosan, automatikusan repülni. A tesztekben a Cobham, a Collins Aerospace, a Honeywell, az Onera és a Thales szakemberei is részt vettek. A DragonFly programot részben a Francia Polgári Repülési Hatóság (DGAC) támogatja.

(Forrás: Airbus)

Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája
A technológiai nagyvállalat eredetileg saját munkatársai számára indította el a három fő fejezetből álló képzési programot.
Bionika, robotika és spinoff fejlesztések az idei Innovációs Napon
Hatodik alkalommal rendezi meg a kutatókat és ipari partnereket összekötő eseményét, az Innovációs Napot a Műegyetem - FIEK (Felsőoktatási Innovációmenedzsment és Együttműködési Központ) június 8-án.
Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?
Az ipari igények az egyre kifinomultabb technológiák felé mutatnak. A termelő berendezések termelékenységével, hatékonyságával, pontosságával és megbízhatóságával szemben támasztott követelmények egyre magasabbak.
Megerősítette pozícióit a skandináv piacon a Vajda-Papír Csoport
A Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett, napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában. A cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további piacbővítő lépéseket tervez.
Magyarországról is hozzáférhetünk digitálisan az EU szolgáltatásaihoz
Az Evrotrust eID az első tagállami eID rendszer, amely egyszerű digitális hozzáférést és azonosítást biztosít magyar magánszemélyeknek és vállalatoknak egyaránt az Európai Unió közigazgatási szolgáltatásaihoz.