Adatok és intuíciók: hogyan dönthet jól a HR 2025-ben?
A HR szakma Magyarországon is egyre inkább támaszkodik az adatokra, amelyek nemcsak azért lehetnek hasznosak a cégek számára, mert pontosabb képet mutathatnak az álláspiacról, hanem mert a segítségükkel a szakembereknek könnyebb megfelelően kezelniük a prekoncepcióikat.

 

Emellett persze az emberi megérzéseknek, benyomásoknak szintén jelentős szerepük van a megfelelő szakmai döntések meghozatalánál. Már számos lehetőség közül válogathatnak az emberi erőforrás-menedzsmenttel foglalkozó szakemberek annak érdekében, hogy a legideálisabb kollégákat választhassák ki a cég számára. A digitális platformokon való toborzás nyújtotta, HR-t támogató lehetőségek közül pedig a leghasznosabb a mérhetőség és az ebből származó nagy mennyiségű, valós idejű adat.

Kizárandó az emberi tényező?

Természetesen a rendelkezésre álló adatok mellett javasolt a szakembereknek hallgatniuk az emberi megérzéseikre is egy-egy jelentkezővel kapcsolatban, a hiányos információalap azonban könnyen vezethet előnytelen döntésekhez, legyen szó akár egy jelentkezés elbírálásáról, akár egy bértárgyalásról. Toborzásnál információhiányos helyzetben megmutatkozhat az a jelenség, amikor a szakemberek egy-egy adatpontra támaszkodva alakítanak ki véleményt, amivel csökken az esélyük az ideális kollégák kiválasztására, az ilyen szituációkat pedig érdemes tudatosan kezelni.

A megfelelő szakmai döntések meghozatalánál fontos tehát, hogy azokat minél több releváns és megfelelően súlyozott információ támassza alá. A megfelelő mennyiségű és minőségű adat alkalmas a szakértői intuíciók árnyalására, így azok megfelelően becsatornázhatók a döntési folyamatba. Fontos emellett, hogy a szakembereknek előzetesen legyen egy elképzelésük az ideális jelöltről, annak várható igényeiről, preferenciáiról, illetve információjuk arról, hogy hol és hogyan tudják őket megszólítani – ehhez pedig szintén megfelelő adatok szükségesek.

Adatalapon biztosabb a döntés

„Ha egy vállalatnak szüksége van új munkaerőre, gyakran információhiányos helyzetben vannak a cégek: nem tudják például, hogy hány cég keres az adott pozícióra munkavállalót, hány jelölt érhető el a piacon, lokáció szerint hol található a legtöbb szakember vagy éppen milyen az elvárható fizetési csomag. Ezeket persze szorosan követik az adott cég anyagi realitásai is” – fogalmazott Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

 

 

„A HR szakmai döntéseket jelentősen hatékonyabbá teszi, ha van egy azt megalapozó adatcsomag, ami tartalmazza a keresett pozícióval kapcsolatos információkat, például az aktuális jelentkezőszámot, a bérigények alakulását, valamint a hasonló kategóriában feladott hirdetések számát és az azokra érkező jelentkezések átlagos mennyiségét. Ezért lehet jelentős segítség a toborzásban egy nagy adathalmazból készült elemzés, amilyen a Profession.hu új, bizonyos hirdetői csomagoknál elérhető Job Report szolgáltatása” – tette hozzá a szakértő.

A bér továbbra is az a tényező, ami a hazai munkavállalókat leginkább érdekli egy állás esetében, így ezzel lehet legkönnyebben megszólítani őket. Nem véletlen, hogy idén januárban a munkaerőpiacon nőttek az átlagos bérigények a 2024-es év januárjához képest: az állásportál adatai szerint fizikai munkakörök esetében 4,6, a szellemi állásoknál pedig 7,8 százalékkal.

Az emelkedés oka persze részben az inflációs környezetből fakad. A munkáltatói oldalon ezzel párhuzamosan pedig a hirdetésekben megadott bérinformációk átlagos értéke emelkedett: a fizikai munkaköröknél 9, a szellemieknél 14 százalékkal. A Profession.hu legutóbbi jelentése alapján a munkaerőpiaci helyzet továbbra is ideális a toborzáshoz, a cégek általában a megszokottnál nagyobb jelöltkörből válogathatnak: 4,8 százalékkal magasabb volt a jelentkezések száma 2024 utolsó negyedévében, mint 2023 azonos időszakában, tehát még mindig magasnak mondható a munkavállalói aktivitás.

 

| Illusztrációk: Adobe Stock

Térbeli számítástechnika – híd a digitális és fizikai világ között
Ahogy egyre összetettebbé és szövevényesebbé válik a vállalati informatika világa, ezzel párhuzamosan nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) szerepe az üzleti innovációban. Ez a technológia zökkenőmentes és tökéletes összeköttetés teremt a fizikai és digitális világ között.
Új megoldás teszi hatékonyabbá a kritikus infrastruktúrák védelmét
Egyszerű és biztonságos hozzáférést biztosít a távoli terminál egységekhez (RTU) a Schneider Electric új megoldása, tovább erősítve ezáltal az olyan kritikus infrastruktúrák, mint a víz-, olaj- és gázvezetékek védelmét.
A megbízható adatoktól az egész életen át tartó hozzáadott értékig
A digitális ikrektől a kapcsolási rajzokig, a tervezőeszközöktől a maximális energiamegtakarításig – a Festo holisztikusan, az értékteremtési folyamat minden fázisában támogatja ügyfeleit. Ez kiterjed a körforgásos gazdaságra és a termékek szénlábnyomára, de az egész életen át tartó tanulásra is, digitális képzési eszközökkel mind a gyakornokok, mind az állandó alkalmazottak számára.
Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől
Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.