A történelem legnagyobb digitalizációs forradalma zajlik
A KPMG globális felmérése szerint a digitalizáció eddig soha nem látott mértékű lökést kapott a járványhelyzet miatt.

 

A megkérdezett informatikai vezetők nagyobb büdzsével gazdálkodhattak, de több is volt a kockázat, amit kezelniük kellett, így az adatbiztonsági beruházások kerültek az élre, megelőzve az ügyfélélmény növelését, illetve az infrastruktúra fejlesztését szolgáló kiadásokat. Az IT vezetők 55 százalékának nőtt a költségvetése az operatív működés hatékonysága, az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartás digitális térbe helyezése és új termékek, szolgáltatások fejlesztése miatt. Az IT beruházási keret továbbra is csaknem kétszerese a 2008-as válságot követő év informatikai keretösszegének.

Tízből négy informatikai vezető arról számolt be, hogy a válság alatt cégüket több kibertámadás érte, mint korábban. A támadásoknak több mint háromnegyede adathalász-kísérlet volt, és csaknem kétharmada rosszindulatú programok (malware-ek) formájában jelentkezett, ami arra utal, hogy az otthoni munkavégzésre való áttérés növelte a kitettséget. Az IT vezetők 86 százalékának a távmunka feltételek kialakítása jelentős kihívást jelentett, 43 százalékuk szerint a munkatársaik több mint fele a világjárvány után is otthonról dolgozik majd. Az otthoni munkavégzésre átállásnak az egyik eredménye, hogy a vállalati kultúrában nőtt a technológiai terület megbecsültsége, szerepe a kutatás szerint.

A válaszadók 73 százaléka szerint az elmúlt 12 hónapban kínált digitális megoldások jelentősen növelték az ügyfél-elégedettséget, ennek hatására az ügyfélélmény még inkább a vállalati stratégia fókuszába került. Az informatikai vezetők egyharmada szerint a kiberbiztonsági szakértők voltak a legkeresettebbek a járvány alatt. Több mint egy évtizede ez volt az első alkalom, hogy egy biztonsággal kapcsolatos készség lett a legfelkapottabb a technológiai készségek között.

A digitális ügyfél-kiszolgálásé a jövő. Előrelépés van az adatbiztonságot, az adatelemzést, a robotizálást, az adatvédelmet, az ügyfélélményt és a felhő technológiát érintő beruházások területén - mondta Kórász Tamás, a KPMG partnere, a Management Consulting és a Technológiai Tanácsadási terület vezetője. Hozzátette: a mesterséges intelligencia (AI) és gépi tanulás nagyon kis emelkedést mutat, pedig ennek egy felfutóban lévő technológiának kellene lennie.

Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben
A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre
Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.
AI4Factory - mesterséges intelligencia az iparban
Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.