A magyar munkavállalók szerint jelentős változásokat hoz a mesterséges intelligencia
A hazai munkavállalók általánosságban úgy vélik, hogy a munkaerőpiaci körülmények akár már egy-két éven belül is jelentősen átalakulhatnak, és a megkérdezettek közel fele optimista ennek a technológiai átalakulásnak a hatásaival kapcsolatban.
A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös felméréséből kiderül, hogy a válaszadók szerint a mesterséges intelligencia át fogja alakítani a mindennapokat: 43%-a szerint nagyon, közel 20%-uk szerint teljesen és valamivel kevesebb, mint egynegyedük szerint csak kicsit fog megváltozni az emberek élete ennek hatására. A változás megítélésével kapcsolatban azonban egyenlő arányban megosztottak a válaszadók: 41%-uk véli úgy, hogy az általánosságban inkább rossz, vagy nagyon rossz következményekkel jár, másrészről azonban közel 46%-uk bizakodó a mesterséges intelligencia hatásaival kapcsolatban.
Egy másik kérdéshez kapcsolódóan kiderült, hogy a munkavállalók közel kétharmada (63%) szerint a mesterséges intelligencia elsősorban azokat érinti majd hátrányosan, akik alacsony képzettséget igénylő munkát végeznek, csak 29%-uk gondolja úgy, hogy a magasabb kvalitást igénylő munkakörök vannak veszélyben. Az erdményekből az is látszik, hogy a megkérdezettek a saját munkahelyük megítélése kapcsán már jóval bizakodóbbak: 5-ből 4 válaszadó (81%) egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy az MI miatt elveszítheti az állását a következő egy-két évben és csak kevesebb, mint 5%-uk válaszolta azt, hogy emiatt eléggé, vagy nagyon aggódik.
Pozitív változásban bíznak a munkavállalók
Arra a kérdésre, hogy a mesterséges intelligenciának köszönhetően vajon könnyebbé és hatékonyabbá válik-e a munkavégzés, a megkérdezettek 53%-a válaszolta azt, hogy valószínűleg igen, további 17%-uk ezt kifejezetten biztosra vette. Azzal kapcsolatban azonban, hogy az MI hatására létrejöhetnek-e új munkahelyek, rendkívül kiegyenlített a válaszadók aránya: egyaránt 32-32% állította azt, hogy valószínű, illetve nem valószínű ennek bekövetkezése.
A mesterséges intelligencia hatékonyabb munkavégzést hozhat
„A magyar munkavállalók nagyobb része úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia jobbára pozitív hatással lesz a munkájuk jövőjére. A BNP Paribas Cardifnál az MI olyan alkalmazására törekszünk, ami az alacsonyabb hozzáadott értékű feladatok kiváltásával lehetővé teszi munkatársaink számára, hogy több időt töltsenek összetettebb és empátiát igénylő tevékenységekkel, amikkel az ügyfeleink igényeit jobban ki tudjuk elégíteni” – mondta el Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója.
Hozzátette: bár az új munkalehetőségekkel kapcsolatos várakozások és a félelem a munkahely elvesztésével kapcsolatban ellentmondásosak, képzésekkel és új tudás megszerzésével a munkavállalók fokozhatják magabiztosságukat és csökkenthetik a jövő okozta bizonytalanság érzését. A kérdőívben arra is rákérdeztek, hogy az érintett munkavállalók szerint mennyi idő múlva jelentkeznek a mesterséges intelligencia alkalmazásának következményei az általuk betöltött munkakörökben: 15%-uk szerint ez egy-két, 33% szerint három-öt, 26% szerint 5-10 éven belül lesz érzékelhető, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy 9%-uk szerint már most is érezhetőek a hatások.
| Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock
Szerző: BNP Paribas Cardif Biztosító, Medián
2024.12.17.
160 milliárd euró tiszta technológiai beruházásokra Az elkövetkező 5 évben az InnoEnergy új márkanevük, az inno égisze alatt 160 milliárd eurót mozdít meg tiszta technológiát érintő fejlesztések támogatására. Ezt az összeget részvény-, hitel-, támogatás- és projektfinanszírozás formájában biztosítják a tiszta ipari vállalkozásoknak.
Ha van 12–14 millió forintja, már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot Mit gondolnak azonban erről a technológiáról és a mesterséges intelligenciáról (MI) a magyarok? El tudják képzelni, hogy a jövőben az Olimpián valamelyik sportágban egy robot hozza el az aranyat? Vagy akár az MI nyerje el a Nobel-díjat? Konzultálnának-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel? Mutatjuk a legfrissebb nemzetközi reprezentatív kutatás eredményeit.
Együttműködő robotok az okos gyártásban Szeretettel meghívjuk Önt egy ebéddel egybekötött szakmai napra, ahol szeretnénk közösen átbeszélni a kollaboratív robotok alkalmazásában rejlő üzleti lehetőségeket.
6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus csomagban javasolt változtatások öt területen egyszerűsítik a vállalatok megfelelését az Európai Unió előírásainak.
Űrtechnológiával enyhítenék a városi hőhullámokat Egyéves kutatás-fejlesztési együttműködést követően a magyar Paulinyi & Partners sikeresen zárta az Európai Űrügynökség (ESA) szerződéses partnereként végzett első közös projektjét, amelynek eredménye jelentős változást hozhat a városfejlesztésben.