A hidrogéntermeléshez fejleszt alkatrészeket a Bosch
A nemzetközi cégcsoport a hatékony klímavédelem érdekében a jövőben nemcsak felhasználja a zöld hidrogént, de az egyik gyártója is lesz ennek az új üzemanyagnak.

 

Az ehhez szükséges villamos energiát elsősorban megújuló forrásokból, például szél- vagy napenergiából állítják elő, melynek eredményeként „zöld hidrogént” kapunk. „Nem engedhetjük meg, hogy tovább halogassuk az éghajlatvédelmi intézkedéseket. Ezért a célunk, hogy a Bosch technológiájával támogassuk a hidrogéngyártás mielőbbi megvalósulását Európában” – mondta dr. Stefan Hartung, a vállalat igazgatóságának elnöke éves sajtótájékoztatóján. „Ehhez az üzemanyagcella-technológia területén szerzett tudásunkat használjuk fel” – tette hozzá dr. Markus Heyn, a Bosch igazgatóságának mobilitási megoldások üzleti szektorért felelős tagja.

Az elektrolízis komponenseinek fejlesztését a mobilitási megoldások üzleti szektor végzi, és az évtized végéig akár 500 millió eurót is szánnak az új üzletág kiépítésére. Az energiadiverzifikáció, a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkenése és a szén-dioxid-kibocsátás minimalizálása miatt a zöld hidrogén iránti kereslet gyorsan növekszik – nemcsak az olyan energiaigényes iparágakban, mint az acélipar, a vegyipar és a nehézkategóriás teherszállítás, hanem ez a trend érvényesül a magántulajdonú ingatlangazdálkodásban is.

Az Európai Unió szerint a zöld hidrogén iránti kereslet 2030-ra mintegy évi tízmillió tonnára nő. A Bosch előrejelzése szerint az elektrolizálók alkatrészeinek globális piaca ugyanebben az időszakban mintegy 14 milliárd euróra nő majd, és Európában lesz a legnagyobb mértékű a növekedés. Ezért a vállalatcsoport az elkövetkező három évben mintegy hárommilliárd eurót szán az olyan klímasemleges technológiákkal kapcsolatos fejlesztésekre, mint a villamosítás és a hidrogén.

Az elektrolizáló központi elemét, az elektrolizáló cellát fejlesztik

Az üzemanyagcellához hasonlóan az elektrolizáló kulcskomponense a cella, amely több száz, sorba kapcsolt egyedi cellából áll. Az egyes cellákban elektromos energia segítségével a vizet hidrogénre és oxigénre bontják. Ez éppen a fordítottja annak, ami az üzemanyagcellában történik, ahol az elektromos áramot hidrogén és oxigén egyesítésével állítják elő. A kémiai reakciót mindkét esetben egy protoncserélő membrán (PEM) segíti elő.

A Bosch számos partnerrel dolgozik azon, hogy az elektrolizáló cellát vezérlőegységgel, teljesítményelektronikával és különböző érzékelőkkel kombinálva „intelligens modult” hozzon létre. A kísérleti gyártást a tervek szerint jövőre kezdik, és a cégcsoport 2025-től tervezi ezeknek az intelligens moduloknak a szállítását az elektrolízisüzemek gyártóinak és az ipari szolgáltatóknak.

A Bosch egy egyszerű eljárás segítségével számos ilyen kompakt modult kapcsol össze. Ezek azután mind a kisebb, legfeljebb tíz megawatt kapacitású egységekben, mind a gigawatt teljesítményű szárazföldi és tengeri létesítményekben felhasználhatók – akár új építésű projektekben, akár a zöld hidrogén előállítására átalakítandó meglévő üzemekben. A hidrogéntermelés hatékonyságának maximalizálása és az elektrolizáló cella élettartamának meghosszabbítása érdekében az intelligens modulokat a Bosch felhőjéhez kell csatlakoztatni. Ugyanakkor az elektrolizálók moduláris felépítése várhatóan rugalmasabbá teszi a karbantartást: egy tervezett munka esetén az egész létesítmény helyett elég csak a gyár bizonyos részeit leállítani. A piacon jelenleg kapható elektrolizátor-alkatrészekkel ellentétben a Bosch intelligens moduljai tömeggyártásban készülnek majd. Így a gyártás művelete méretgazdaságossági előnyökkel jár.

Mobil és telepített üzemanyagcellák a fejlesztés fókuszában

A Bosch szakemberei szerint a hidrogén a jövő üzemanyaga, ezért a vállalatcsoport a telepített és a mobil üzemanyagcellákon is dolgozik. Az előbbiek egyik tervezett felhasználási területe a városok, adatközpontok, bevásárlóközpontok, üzleti parkok kis, helyszíni erőművei, valamint az elektromos járművek töltőpontjai. A vállalatcsoport azt tervezi, hogy a mobil üzemanyagcellákkal megkönnyíti az áruk és árucikkek klímasemleges szállítását, kezdetben teherforgalomban. A vállalat járművekkel kapcsolatos termékportfóliója ezen a területen az érzékelőktől kezdve az olyan alapvető alkatrészekig terjed, mint az elektromos légsűrítő, az elektrolizáló cella és a komplett üzemanyagcellás modulok. A gyártás várhatóan már az idén elindul.

(Forrás, címlapkép: Bosch)

Hamar eldől, hogy a lányok nem lesznek mérnökök
A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.
Bármikor beüthet a kritikus rendszerhiba a magyar cégeknél
Bőven van mit behoznia Magyarországnak a digitális gazdaság területén. Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel magyarázható.
Automatizálás a robotikában – egy tökéletes robot minden területhez
Az ATRO robotrendszer kidolgozásával a Beckhoff új szemléletmódot hozott a robotika világába. Ez egy moduláris rendszer, amelyből bármilyen alkalmazáshoz rendkívül rugalmasan összeállítható a megfelelő robotkinematika.
A logisztikai szektor számára is fontos a kiberbiztonság
Az egész EU-ban egységesen magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedésekről szóló irányelvvel, a NIS2-vel még sokan lehetnek, akik nem találkoztak. Pedig hamarosan számos szereplőt érinthet a fogalom, köztük logisztikával összefüggésben dolgozókat is.
Néhány egyszerű szabály betartásával csökkenthető a kibertámadás veszélye
A kiberbűnözők folyamatosan próbálnak átverni bennünket, hogy megszerezzék személyes adatainkat és pénzünket. A G DATA adatbiztonsági cég szakemberei szerint néhány egyszerű szabály betartásával jó eséllyel tudjuk elkerülni az átveréseket.