8,5 millió összeomlott eszköz bizonyítja: nem lehet megspórolni az alapos tesztelést
Amint azt nemrég mindannyian megtapasztalhattuk, egyetlen hibás szoftverfrissítés elegendő lehet ahhoz, hogy a fél világot megbénítsa, és kulcsfontosságú rendszereket, illetve szolgáltatásokat állítson le.

 

Az OpenText szakértői szerint a vállalatok az ilyen esetek kockázatát a szoros szoftverfejlesztési határidők megtartása mellett is könnyen minimalizálhatják, ha fejlett és megbízható, automatizált eszközökkel tesztelik az alkalmazásokat, valamint a frissítéseket az éles kiadás előtt. Nemrég világszerte 8,5 millió eszköz állt le egyetlen hibás frissítés miatt, ami komoly károkhoz vezetett. Több ezer repülőgép-járatot töröltek, így rengeteg utas rekedt a reptereken a főszezon közepén.

Egyes kórházakban meg kellett szakítani az ellátást, és hazaküldték az újonnan érkező pácienseket, mert képtelenek voltak őket fogadni. Az ellátó személyzet kénytelen volt papíralapú nyilvántartásokra támaszkodni, és számítógépes hozzáférés nélkül próbálta meg kezelni a betegeket. A kormányzati működést is komolyan érintette a hiba bizonyos régiókban: szüneteltek az eljárások a bírósági tárgyalótermekben, és leállítottak egyes határátkelőket.

A kiesést az okozta, hogy a CrowdStrike kiberbiztonsági technológiai vállalat hibás frissítést adott ki a Falcon platformhoz, amellyel számos szervezet védi rendszereit a rosszindulatú szoftverektől és hackerektől. A hiba miatt nemcsak a szoftver omlott össze, de az alatta futó Windows operációs rendszer is.

Sok az igény, kevés az idő

Az eset arra is rávilágított, hogy az élet számos olyan területén támaszkodunk a technológiára, ahol nincs gyorsan előkapható B-terv egy potenciális leállás esetére. Az incidens továbbá jól illusztrálja, hogy a szoftverfejlesztésben gyakran nincs elég idő a tesztelésre. Szorosak a határidők, mivel a piaci verseny arra kényszeríti a vállalatokat, hogy szinte azonnal reagáljanak a változásokra, és minél gyorsabban, illetve hatékonyabban elégítsék ki a rohamtempóban változó igényeket. Ezért nagy nyomás nehezedik a fejlesztőkre, hogy az előírt időpontra ki lehessen adni az új verziókat és frissítéseket. Ennek viszont az a hátránya, hogy nincs lehetőség mindent ellenőrizni és alaposan letesztelni a szoftvereket több aspektusból, beleértve a funkciókat, a teljesítményt és a biztonságot.

Automatizálással a gyorsításért

A határidőkön általában nagyon nehéz módosítani, az OpenText szakértői szerint tehát ilyenkor az a leghatékonyabb megoldás, ha a tesztelést gyorsítják fel. Ma már rendelkezésre állnak olyan fejlett és megbízható megoldások, amelyek leveszik ezeket a terheket a szakemberek válláról, és automatizált módon futtatják le a megfelelő teszteket, így az ellenőrzés is kevesebb időt vesz igénybe, és a fejlesztők is komolyabb feladatokra koncentrálhatnak.

 

Nagy nyomás nehezedik a fejlesztőkre | Fotó: Open Text

 

A UFT One segítségével például a vállalatok automatizáltan elvégezhetik az összes vizsgálatot, ellenőrizhetik a front-end funkciókat és a back-end szolgáltatások összetevőit is, továbbá egyetlen központi helyen kezelhetik a teszteket. A megoldásban egy generatív MI is működik, amely automatikusan hoz létre számos különféle, a minőségellenőrzésnél használható egyedi tesztet. Így a fejlesztők egy komplett listát kapnak, amelyből kiválaszthatják, mely tesztekre van szükségük az adott helyzetben. Ennek köszönhetően a folyamatok még gyorsabbá válnak, és a manuális munka mennyisége is csökken, ami fontosabb feladatokra fordítható erőforrásokat szabadít fel.

Az alkalmazásbiztonsági tesztelést is automatizálhatják a vállalatok például a Fortify eszközökkel, amelyek segítik a szoftverekben rejlő biztonsági hibák és sebezhetőségek azonosítását, priorizálását és javítását. Egy olyan fejlett teljesítménytesztelő megoldás, mint például a LoadRunner segítségével pedig a szervezetek arról is egyszerűen megbizonyosodhatnak, hogy az alkalmazásaik bírják-e az esetlegesen megugró hirtelen terheléseket. Ha valahol probléma vagy szűk keresztmetszet adódna, akkor annak lehetséges okait is listázza a szoftver.

A hibák természetes velejárói minden munkafolyamatnak, és ha megfelelően kezelik őket, akkor hasznos tanulási lehetőségként szolgálnak. A szoftverfejlesztésben azonban kiemelten nagy ára lehet egy hibának, ahogyan a 8,5 millió összeomlott eszköz példája is bizonyítja. Ezért a vállalatoknak érdemes a legfejlettebb eszközökkel dolgozniuk azon, hogy minél hamarabb észlelhessék és hatékonyan kezelhessék a rendellenességeket.

 

| Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock

Robotjárőr biztonsági személyzet helyett? Ez lehet a jövő
Autonóm földi robot, amely önállóan járőrözik, gyanús tárgyakat vizsgál, háromdimenziós képeket készít, és akár drónokkal együttműködve is dolgozik – mindez nem sci-fi, hanem a Husky nevű kutatási platform, amit a HUN-REN SZTAKI-ban a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium vezetésével (SCL) fejlesztenek.
Új logisztikai kapu nyílt Kelet-Magyarországon
A Ghibli Cégcsoport és a Weerts Logistics Parks (WLP) a kelet-magyarországi régió gazdasági erősödésére és a növekvő partneri igényekre reagálva 11 500 négyzetméter alapterületű, korszerű logisztikai csarnokot adott át Ebesen.
Továbbra is a mesterséges intelligencia a legmeghatározóbb technológia
A világ készen áll a mesterséges intelligencia (MI) korszakára. Ez a széles körű konszenzus alakult ki annak a több mint 12 ezer embernek a körében, akiket az idei Bosch Tech Compass felmérés során – világszerte és Magyarországon – megkérdeztek.
Újfajta védelmi megoldás az áramhálózatok számára
Az informatikában már bizonyított virtualizáció a villamosenergia-hálózatokban is növekvő szerepet kap. Akár 60 hardveralapú védelmi készülék kiváltható virtualizációval.
Már egyre több cég szigorítja a home office szabályokat
Egyre több vállalat szigorítja a home office feltételeit, és visszarendeli dolgozóit az irodába – miközben a munkavállalók többsége továbbra is ragaszkodik a rugalmassághoz.