Stabilabb gazdaságot hozhat a digitalizáció
A vállalatoknak meghatározó szerepük lesz abban, hogy a negyedik ipari forradalom hogyan formálja a társadalmat, ugyanakkor a felsővezetők közül kevesen vannak meggyőződve arról, hogy saját cégük teljesen felkészült arra, hogy éljen az ipar 4.0 kínálta lehetőségekkel.

 

Többek között ez derül ki a Deloitte Insights kutatásából. A tanulmány rámutatott arra is, hogy a cégek jelentős részénél úgy látják, nem áll rendelkezésükre az a munkaerő, amely segítségével képesek lesznek szembe nézni a jövő kihívásaival. A negyedik ipari forradalom korszakát éljük, ami alapjaiban formálja át a gazdaságot, a munkahelyeket és a társadalmat. Az ipar 4.0 számos fizikai és digitális technológia, a fejlett elemzőrendszerek, a mesterséges intelligencia, a kognitív technológiák és a dolgok internete kombinálásával lehetőséget kínál arra, hogy valóban digitális vállalkozások jöhessenek létre, amelyek a jelenleginél jóval több és pontosabb információ birtokában hozhatnak döntéseket.

Azonban kérdéses, hogy mennyire készültek fel az új korszakra a cégek, illetve hogyan látják a helyüket és szerepüket az új ipari forradalomban és a társadalom átformálásában. A kutatásban résztvevő vállalati vezetők többsége, 87 százaléka úgy látja, hogy az ipar 4.0 nagyobb egyenlőséget és stabilitást hoz majd a gazdaságban. Bár a pozitív hatások egyértelműek, az azonban már kérdéses, hogy mennyire tudnak élni ezekkel a lehetőségekkel a cégek. A megkérdezettek mindössze 14 százaléka jelezte ugyanis, hogy teljes mértékben úgy gondolja, hogy saját vállalata felkészült az új ipari forradalom kínálta lehetőségek kihasználására.

Képzett munkaerő nélkül nem megy

Bár a többség elégedett az oktatással, ennek ellenére a kutatás során megkérdezettek mindössze negyede vélte úgy, hogy rendelkezik azzal a munkaerővel és tudással, ami szükséges az érvényesüléshez az új ipari forradalomban. Az is látszik ugyanakkor, hogy a vállalkozások elszántak abban, hogy fejlesszenek ezen a fronton, a válaszadók 84 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vállalatuknál mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfelelő munkaerő álljon rendelkezésre az ipar 4.0 kihívásainak kezeléséhez.

 


Napjainkban komoly vita folyik arról, hogy vajon a fejlett technológiák, a robotok mennyi munkahelyet vesznek el az emberektől, és mihez kezdhetnek azok, akik elveszítik állásaikat.


 

Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a fejlődés új lehetőségeket is hoz. Erre jó példa az Egyesült Királyság, ahol 2001 és 2015 között 800 ezer munkahely szűnt meg a technológiai fejlődés miatt, ugyanakkor ennek köszönhetően 3,5 millió új állás jött létre – mondta Mérth Balázs, a Deloitte tanácsadási üzletágának vezető partnere.

Az automatizáció folyamatosan nyer teret a termelő cégeknél, azonban az ipar 4.0-nak köszönhetően most már adottak a feltételek ahhoz, hogy egy újabb nagy ugrásnak legyünk tanúi a gyártásban és létrejöhessenek az okos gyárak. Ezeket az üzemeket a teljes körű hálózati kapcsolódás és a rugalmas rendszerek jellemzik majd, amelyek az ellátási lánc többi eleméből áramló adatot hasznosítva válnak egyre okosabbá amellett, hogy képesek lesznek folyamatosan alkalmazkodni a változó igényekhez és körülményekhez, ezáltal is optimális működést biztosítva.

Az okos gyárak hatékonyabbak és agilisabb működéssel bírnak, mivel a folyamatok átláthatóbbak, kevesebb a termeléskiesésük, és jóval nagyobb az alkalmazkodóképességük. Ugyan Magyarországon a legtöbb vállalat még nem lépett ilyen téren a megvalósítás fázisába, de már egyre több cég vizsgálja a kérdéskört. Tapasztalataink alapján első lépésként azon lehetőségek beazonosításában kérnek segítséget, amelyek már rövid távon is üzleti megoldást és/vagy fejlődést jelentenek számukra – hangsúlyozta Major Dóra, a Deloitte gyártó vállalatoknak nyújtott üzleti tanácsadási szolgáltatásokért felelős menedzsere.

Az ipar után az egészségügyet is átalakítja a digitalizáció
Ahogy a gyártóiparban megjelent ipar 4.0 megoldások, úgy az adatalapú szolgáltatások tömeges elterjedése két évtizeden belül alapjaiban változtatja meg az egészségügy működését.
Robotrendszer a síküveggyártásban
Az ABB legnagyobb terhelhetőségű, többfunckiós robotjával valósult meg a Guardian Orosházi síküveggyárának új, biztonságos, hatékonyabb, gyorsabb üvegtábla rakodási rendszere.
IoT és feladatorientált robotok a legújabb trendek között
Már nem olyan távoli jövő a készpénz teljes eltűnése vagy az okosautók általános térhódítása, és tíz év múlva már a 6G is elterjed.
Gyorsabb eszközadat elérés segíti a tervezőket
Idén június elején jelent meg az alkatrész- és eszközadatok elérését online lehetővé tevő Eplan Data Portal legújabb verziója.
Termelésütemezés napjainkban
"Egy termelésütemező rendszerbe való beruházás sokkal nagyobb érték, mint egy gépberuházás! De ezt ma még sokan nem értik! De amikor majd ők is rálépnek erre az útra, és megismerik a lean-t, a termelésütemezést, akkor majd megértik ennek az értékét!"