Önvezető közösségi taxik San Joséban
A Mercedes-Benz S-osztály típusait a Bosch és a Mercedes-Benz önvezető rendszerével, valamint szoftverével szerelték fel, a járművek közösségi taxiként működnek San José nyugati része és a belváros között.

 

A szolgáltatás elsőként teszt üzemmódban és korlátozottan érhető el, az utasok a Daimler Mobility által kifejlesztett mobilalkalmazással foglalhatják le utazásukat. A Bosch és a Mercedes-Benz fejlesztői azt remélik, hogy a kísérlet értékes tapasztalatokkal szolgál majd a SAE (Autóipari Mérnökök Társasága) besorolása szerinti 4/5. szintnek megfelelő automatizált járművezetési rendszer további fejlesztéséhez. A partnerek arra számítanak, hogy betekintést nyerhetnek: miként integrálhatók az önvezető járművek egy, a közösségi közlekedést és a járműmegosztókat is felölelő intermodális mobilitási rendszerbe.

Az Amerikai Egyesült Államokban elsőként San José engedélyezte a magánvállalatoknak az automatizált vezetéstesztet 2017-ben, amely egyúttal segíti a közúti közlekedés növekvő kihívásainak elemzését. Az önvezető járművek állandó és körkörös környezetérzékelése fokozhatja a biztonságot a torlódásokkal teli városban, a kifinomult vezetési stílus pedig gyorsíthatja a forgalmat.

Dolan Beckel, San José innovációért és digitális stratégiáért felelős igazgatója szerint a Mercedes-Benz és a Bosch projektje ezért jól kapcsolódik San José okosváros-célkitűzéseihez. Ezenkívül segít irányelveket kidolgozni az új technológiák kezeléséhez, és felkészít a jövő közlekedési rendszerére. „Ahhoz, hogy az önvezető járművek a mindennapok valóságává váljanak, a technológiának megbízhatóan és biztonságosan kell működnie. Éppen ezért szükségesek az olyan tesztek, mint a San Joséban indított kísérleti projekt” – mondja Michael Fausten, a Robert Bosch városi automatizált vezetés részlegének műszaki vezetője.

 

A Mercedes-Benz S-osztály típusait a Bosch és a Mercedes-Benz önvezető rendszerével és szoftverével szerelték fel, a járművek iránytaxiként dolgoznak San José nyugati része és a belváros között (Fotó: Bosch)

 

„Nem csupán az önvezető járműveknek kell bizonyítaniuk. Arról is meg kell győződnünk, hogy mindez jól illeszkedik a város mobilitási rendszerébe. Mindkettőt próbára tehetjük San Joséban” – tette hozzá Uwe Keller, a Mercedes-Benz automatizált vezetési részlegének irányítója. Augusztustól kezdődően a projekt képviselői a város vezetőivel együtt egyeztettek a tesztről a civil szervezetekkel és a teszt során érintett útvonal környékén élőkkel.

A közös fejlesztés eredményei

Körülbelül két és fél éve dolgozik közösen városi automatizált vezetési megoldásokon a Bosch és a Mercedes-Benz. Közös céljuk a SAE-besorolás szerinti 4/5. szintű automatizált vezetési rendszer kifejlesztése a teljesen önvezető és járművezető nélküli járművekhez, az ehhez szükséges szoftvereket is beleértve. A vállalatok nem prototípusokat, hanem sorozatgyártásra kész rendszert kívánnak fejleszteni, amelyek különböző kategóriájú és típusú járművekbe integrálhatók.

A járművek mozgását szabályozó szoftverek fejlesztését illetően az együttműködő felek nem csupán a mesterséges intelligenciára támaszkodnak, és nem a tesztkilométerek gyarapítása a céljuk. Mérnökeik szimulációkat és különlegesen e célra tervezett tesztpályákat is használnak arra, hogy még biztonságosabbá tegyék a közlekedést. A Bosch és a Mercedes-Benz számára a biztonság a legfontosabb. Ezenkívül az együttműködés kapcsán felmerülő fejlesztések nem csupán az Amerikai Egyesült Államok út- és időjárási viszonyaira terjed ki. A két vállalat mérnökeiből álló csapat egyik részének székhelye Sunnyvale – egy Szilícium-völgyi város San José és San Francisco között –, a másik csapat pedig a stuttgarti régióban dolgozik.

A Bosch szaktudását, amely az érzékelőktől, a szabályzóegységektől, valamint a kormány- és fékvezérlőktől egészen a teljes autóipari alrendszerekig terjed, tökéletesen kiegészíti a Mercedes-Benz sok évtizedes tapasztalata a rendszerintegráció és az autógyártás terén. A projekten belüli munkamegosztás is ezt tükrözi. A Mercedes-Benz feladata, hogy használhatóvá tegye a közösen kifejlesztett járművezetési rendszert, valamint a biztosítsa a szükséges kísérleti járműveket, tesztlaborokat és tesztflottákat. A Bosch feladata a városi automatizált vezetést szolgáló komponensek fejlesztése és gyártása.

Az automatizált személyszállítási szolgáltatás kísérleti projektjébe a Bosch és a Mercedes-Benz további partnert is bevont: a Daimler Mobility fejleszti és teszteli azt a flottakezelő platformot, amely a kísérleti projekt üzemelési fázisához csatlakozik. Ezzel a személyszállítási szolgáltatást nyújtó potenciális partnerek gördülékenyen integrálhatnak önvezető (Mercedes-Benz) járműveket a szolgáltatáskínálatukba. A platform az önvezető és a hagyományos járműveket egyaránt kezeli, azok üzemeltetését és karbantartását is beleértve. Egy hagyományos módon vezetett Mercedes-Benz járművekkel működő, alkalmazásalapú mobilitási szolgáltatás már 2019 őszétől működik a San Francisco-öböl térségében, illetve a német fővárosban, Berlinben is elérhető.

(Nyitókép: Bosch)

Új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban
A koronavírus megjelenése óta egy olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságára, félelmére épít - hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI).
Adaptív megmunkálás már 5 tengelyben is
Az NC vezérlésű szerszámgépek 1952-es megjelenése óta a gyártóeszközök hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, de az alapvető elvárások ugyanazok maradtak, miszerint kerüljön a darab minél gyorsabban a szerszámgépre és készüljön el a megmunkálás mihamarabb.
Robotprogramozó tanfolyamok magánszemélyeknek is
Minősített képzési program keretében, az állami felnőttképzési programkövetelmény alapján szervezett robotkezelő és -programozó képzést indít a Robot-X a Manhattan Akadémiával együttműködve.
Az M2M adatforgalom növekedésének éve jön
2023-ra a világ mobilkapcsolatainak több mint 10%-át teszik majd ki az 5G kapcsolatok, amelyek átlagos sebessége 575 Mbp/s lesz, vagyis 13-szor gyorsabb, mint egy átlagos mobil kapcsolat.
Egységes adatpiacot hozna létre az Európai Bizottság
Az Unió új digitális stratégiája szerint a könnyebben hozzáférhető adatok abban is segítenék a kontinens vállalatait, hogy felvegyék a versenyt amerikai és kínai riválisaikkal, például a mesterséges intelligencia terén.