Önellátó lehet az autóipar jövőjét jelentő mangánból Európa
Több száz millió euró értékű támogatással segíti az EIT InnoEnergy a csehországi Chvaletice városában az Euro Manganese vállalat beruházásaként megvalósuló mangánprojektet.

 

Chvaletice-ben található az egyetlen jelentős mangánforrás az Európai Unió területén, amely a jövőben jelentősen hozzájárulhat a versenyképes, fenntartható akkumulátorcella-előállítási értéklánc kiépítéséhez Európában, többek között az Európai Akkumulátor Szövetség (EBA) révén. A tervek szerint a termelés 2025-re képes lesz kielégíteni az akkumulátorokhoz kapcsolódó nagy tisztaságú európai mangánkereslet akár 50 százalékát is. Emiatt is számít ez a projekt mérföldkőnek az európai autóiparban, miután hosszú távon csökkentheti a nyersanyagellátási zavarok kockázatát. A nagy tisztaságú mangán az akkumulátorok elengedhetetlen alapanyaga, az európai elektromos járművek pedig túlnyomó részben erre fognak támaszkodni. Becslések alapján a nemzetközi igény 2030-ra több mint tízszeresére fog nőni a 2021-es értékeknek.

„A tervek szerint a teljes indulást követően a világ egyik legnagyobb nagy tisztaságú mangántermelőjeként, évente körülbelül 50 ezer tonna mangán kitermelésére leszünk képesek, várhatóan 25 éven át.” – hangsúlyozta az EIT InnoEnergy támogatása kapcsán Marco Romero, az Euro Manganese vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy a beruházás során 400 munkahelyet hoznak létre, továbbá a fejlesztésekkel megszűnhet a vízszennyezés is a területen.  A mangánt egy Prágától 90 kilométerre fekvő, bezárt bánya maradványaként kialakult meddőfolyásból (finomszemcsés, homokos hulladékkupacokból) fogják kivonni.

Az EIT InnoEnergy azért is állt a fejlesztés mellé, mert ezáltal Európa önellátóvá válhat az akkumulátorok előállítása szempontjából kritikus anyagnak számító mangánkitermelésben. A projekt ugyanakkor illeszkedik az unió és ennek megfelelően az EIT InnoEnergy hosszútávú ipari stratégiájába, ami azt célozza meg, hogy az elkövetkező években megvalósuló nagyszabású ipari projekteknek köszönhetően a kontinensünk legyen a világ második legnagyobb akkumulátorcella-gyártója, és 2025-ig mintegy 800 ezer munkahely jöjjön létre a szektorhoz kapcsolódóan.

Szintén a beruházás támogatása mellett szólt, hogy annak révén a korábbi bányászati tevékenységek káros hatásai is orvosolhatóak, valamint az ipari hulladék újrafeldolgozása környezeti előnyökkel jár, és így erősíthető Európa zöld és elektromos jövője.  A Chvaletice-ben megvalósuló mangánprojekt élvezi a helyi közösségek támogatását, amely a potenciális gazdasági és környezeti előnyökön túl a beruházásba bevont bányaterület kármentesítését is szavatolja.

Átadták a Knorr-Bremse budapesti vasúti Szerviz Központját
A 2,5 milliárd forint értékben 4 500 négyzetméteren megvalósult fejlesztésnek köszönhetően több mint 100 partnert szolgálhatnak ki komplex felújítási projektek keretében a magyar szakemberek Európa számos országában.
A rendszer alkalmazkodóképességének nincsenek határai
A Tárgyak Internete (IIOT) lehetővé teszi az individualizált termékek automatikus előállítását – akár egyetlen darabos gyártásban is. Teljesen új értelmet nyer az alkatrészek összeszerelésének folyamata.
A magyarok kedvenc elektromos autója
Hazánkban is egyre népszerűbbek az elektromos autók, köszönhető ez a növekvő környezettudatosságnak, az állami támogatásoknak és a dinamikusan bővülő töltő hálózatnak is.
Miért bízzunk az önvezető autókban?
Nem könnyű átengedni az irányítást egy gépnek, ezért a Bosch mérnökei azon dolgoznak, hogy nyugodt szívvel ülhessünk be az emberi beavatkozást nem igénylő járművekbe.
Elektrotechnikai tervezőszoftver kezdőknek és haladóknak
Megérkezett az új Eplan Platform 2022. Az új verzióval az Eplan az elektrotechnikai tervezés jövőjét mutatja be fókuszban a könnyű kezelhetőséggel.