Megoldották a digitális képzést a gyakorlati oktatásban is
Sikeres tanévet zárhatnak az E.ON duális képzéseiben részt vevő diákok. A gáz- és villanyszerelői duális képzésén is digitális oktatásra állt át az E.ON még márciusban, annak ellenére, hogy a gyakorlati oktatásban különösen nagy kihívást jelentett ennek megoldása.

 

A koronavírus-járvány miatt bevezetett új módszerek kiválóan működnek, így a tanév végéig ebben a formában zajlik az oktatás. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a korlátozások ellenére a diákok sikeresen zárhassák le tanulmányaikat május végén, június elején. Az E.ON évek óta komoly erőfeszítéseket fektet az utánpótlásnevelésbe és számos olyan programja van, amely elméleti és gyakorlati képzést is nyújt a fiataloknak.

Az E.ON az ország hét városában, Szekszárdon, Győrben, Nyíregyházán, Debrecenben, Siófokon, Pécsen és Veszprémben működtet duális keretekben szerelőképzést, utóbbi két helyszínen a villanyszerelői mellett gázszerelői gyakorlati oktatást is nyújt. A szerelői duális képzés olyan középfokú szakképzési forma, melynek során a tanintézetben folyó elméleti oktatás a vállalatoknál, cégeknél zajló gyakorlati képzéssel párhuzamosan történik.

A képzés keretein belül a tanulók minden második héten szakmai gyakorlati idejüket az energiavállalatnál töltik. A gyakorlati idő alatt, jogszabály szerint az iskola tantervi programjával összehangban, konkrét képzési program alapján haladnak. Az energiavállalat tanulói jellemzően a 15-20 év közötti korosztályból kerülnek ki, ők folyamatos mentori támogatást is kapnak egy E.ON-os szakoktatótól. A tananyag jelentős részét a vállalat tanműhelyi körülmények között oktatja. A pandémiás helyzetre reagálva a cég március 13-ától távoktatásban biztosítja tanulói számára a képzést, így az E.ON duális képzésében részt vevő diákoknak lehetőségük van folytatni tanulmányaikat és sikeres tanulmányi évet zárhatnak május végén, júniusban.

 

 

„Az első lépés az volt, hogy egy kérdőívvel feltérképeztük a tanulók elektronikai eszközeit. Ezekkel sehol nem volt gond, mindenkinek rendelkezésre állt megfelelő eszköz és szélessávú internet. Nincs mindenkinek számítógépe, több helyen osztozni kell rajta a családtagoknak, de okostelefonja minden tanulónak van, ezért úgy alakítottuk ki az egyeztetéseket és a feladatok megosztását, hogy telefonról is tudják ezeket a tanulók intézni” – számol be a kezdetekről Pintér László, veszprémi gázszerelő szakoktató.

A járványhelyzet ideje alatt a családoknak az egyik legnagyobb kihívást az otthon maradt gyerekek oktatása jelenti: ez mind az oktatási intézmények, mind a szülők és a diákok számára jelentős nehézséget okoz. Az E.ON-nál jelenleg 63 tanuló vesz részt duális szerelői képzésben, ebből idén 24 fő fejezi be tanulmányait a hónap végén, június elején. A végzősök közül 3 fő gázszerelő, 19 villanyszerelő és 2 elektrotechnikus.

„A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy hogyan tudjuk gyakorlati képzésünket távoktatásra átszervezni úgy, hogy a diákok lelkesedését, motivációját továbbra is fenntartsuk. Normál esetben az E.ON tanműhelyében ismerkednek a tanulók az eszközökkel, megtanulják a szerszámokat használni, megtapasztalják ezek súlyát vagy például, hogy mennyi erőt kell kifejteni egy feladat elvégzéséhez. Ezt digitális úton nehéz most megvalósítani, de igyekszünk olyan feladatokat adni, amely otthonról is elvégezhető, és gyakorlati tudást ad. Vannak közös telefonoshívásaink és egyénileg is minden tanuló fel tud hívni, ha elakad egy feladattal” – osztja meg a tapasztalatait Muth Norbert, pécsi szakoktató.

Az E.ON a szerelői duális képzés mellett a junior mérnök programján és a duális egyetemi képzésén is átállt távoktatásra, így az idei tanévet mindenhol sikeresen zárhatják. „Ilyen helyzet még nem volt, de nagyon jól helytállunk. Nagyon nagy dolog, hogy át tudtunk állni a digitális oktatásra, nem engedtük el ezeknek a tanulóknak a kezét” – tette hozzá Diószegi Imre, az E.ON szekszárdi szakoktatója.

Újrahasznosított fékezési energia
Az észt Skeleton Technologies és a lengyel villamosenergia-elosztó közműcégeknek elektromos eszközöket gyártó ZPUE a jövőben közösen kínálnak energiatárolási megoldásokat a lengyel piacon.
Biztonságos felhőalapú adatmegosztás
Az Európai Unió adatvédelmi irányelveivel összhangban létrehozott, biztonságos és átlátható adatmegosztást lehetővé tevő digitális ökoszisztémához, a Gaia-X-hez a SZTAKI révén Magyarország is csatlakozott április végén.
Hidrogén alapú technológia, akkumulátor gyártás, robotizáció
Főleg ezek a témák álltak a pénteken véget ért 15. Mach-Tech, 9. Ipar Napjai és a 10. Automotive Hungary kiállítások középpontjában. A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 15 ország több mint 400 kiállítója mutatta be termékeit és fejlesztéseit a csaknem 15 ezer szakmai látogatónak.
Új trendek a gyártás- és folyamatautomatizálásban
Nyílt, egyszerű és rugalmas rendszerek támogatják a testreszabott automatizálási megoldások tervezését és kivitelezését a jövő gyárában. Minderről személyesen is meggyőződhettek azok a szakemberek, akik az Ipar Napjai szakkiállításon felkeresték a Bosch Rexroth standját.
Az ember-robot együttműködés új korszaka: az első pneumatikus cobot
Mi lenne, ha létezne egy olyan robot, amely könnyen kezelhető, nem igényel biztonsági kerítést, ráadásul vonzó árú? Ez egy teljesen új korszak kezdetét jelentené az ember-robot együttműködésben. Ez az új korszak most felvirradt – a Festo első pneumatikus robotjával.