Magyar IT cég automatizálhatja az amerikai parkolókat
Az Asura Technologies Zrt. 0-24 órás automatizált parkolás-ellenőrzési megoldást vezet be az Amerikai Egyesült Államokban partnerével, a denveri székhelyű PRRS céggel együttműködve. A rendszert az olyan fizetős kültéri parkolókra dolgozták ki, ahol nem szereltek fel sorompót vagy egyéb beléptetőrendszert.

 

A rendszer magját az Asura mesterséges intelligencián alapuló rendszámfelismerő szoftvere adja. A magyar vállalat a szükséges infrastruktúra kiépítésében is részt vesz, amerikai partnerével pedig a teljes parkolási-bírságolási és behajtási folyamatot kezeli. Az Asura Technologies Zrt. és a PRRS egyéves előkészítés után, 2020 eleje óta folyamatosan épít ki a technológia iránt egyre inkább érdeklődő Amerikai Egyesült Államokban olyan parkolókat, amelyeken már az új parkolás-ellenőrzési rendszert alkalmazzák. A jelenlegi pilot fázis lezárultával Denverben mától összesen 10 parkolóban készült el és működik sikeresen az új rendszer.

A tervek szerint hamarosan több tucat újabb parkolóban indul el a kivitelezés azzal a céllal, hogy 2021 tavaszára már legalább 70 helyszínen – többek között Cincinnati-ben, Detroit-ban, Chicago-ban – alkalmazzák a sorompómentes parkolás-ellenőrzési rendszert. A magyar cég közreműködésével megvalósuló modell a manuális parkolásellenőrzéssel szemben nemcsak gördülékenyebb, de költséghatékonyabb, pontosabb és átfogóbb alternatívát kínál. Az ilyen parkolási rendszerek kényelmesek az üzemeltető és a vendég számára is, mivel nem igényelnek parkolókártyát vagy emberi interakciót. Kiépítésük minimális eszközigényű, és a személyes ellenőrzéshez képest a napi működés során is jóval költséghatékonyabbak.

A fejlesztés eredményeképpen az Asura Technologies rendszere a be- és kijáratok kamerás figyelésével, rendszám alapján regisztrálja a parkoló autókat, rögzíti a várakozási időt és távozáskor lekérdezi a fizetési státuszt a parkolókhoz rendelt fizetőautomatákból vagy egyéb fizetési megoldásból. Amennyiben nem történt fizetés vagy a kifizetett összeg nem fedi a tényleges tartózkodási időt, a rendszer lekérdezi a jármű tulajdonosának adatait az adott állam jármű-nyilvántartásából és elküldi az automatikusan generált büntetést számára. Az Asura Technologies ebben a projektben az eseményeket MI alapú videóanalitikával észlelő rendszámfelismerő szoftverét alkalmazza, de több, a parkoláshoz kapcsolódó megoldása is elérhető, mint az automatikus parkolóhely-foglaltság figyelés vagy a mobil rendszámfelismerés alapú utcai parkolás-ellenőrzés.

Időzített bomba a kocsiban: az EGR-szelep
Minden autóban, a tervezési sajátosságok miatt bármelyik pillanatban megadhatja magát a rendszer, ha nincs megfelelően tisztítva.
Electrosub - nice to connect you
Az idén szeptember 28-30. között immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Electrosub Konferencia és Kiállítás, ami minden bizonnyal az elsők között teszi majd lehetővé a piaci szereplők számára a rég várt személyes találkozásokat.
Karanténkarrier – így dolgozunk COVID alatt
A legtöbben ugyanabban a pozícióban dolgoznak, mint egy éve, kevesen kaptak anyagi vagy lelki támogatást a COVID alatt a munkaadótól és a megkérdezettek közel ötöde aktívan keres új munkahelyet – derül ki a Schneider Electric online felméréséből.
Időtálló nagyvállalati mobilmenedzsment-megoldás egyetlen forrásból
Elsősorban a nagyvállalatok életét könnyíti meg az egyszerűen használható, finn szerveren futó HMD Enable Pro szolgáltatás.
Versenyképes gyártási ökoszisztéma jött létre
Lezárult a SZTAKI 2016. november 1. és 2021. január 29. között zajló Ipar 4.0. kutatási és innovációs kiválósági központ projektje.