Közel egy millió magyar munkahelyet érint a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (MI) felforgató hatása várhatóan a 2030-as évektől jelentkezik majd Magyarországon: a következő 15 évben 900 ezer munkahelyet is érinthetnek a technológiai változások.

 

A PwC Magyarország tanulmánya szerint a hazai feldolgozóipart, szállítmányozást és az építőipart, összességében a férfiak által dominált munkaköröket fogja drámai mértékben megváltoztatni az MI térnyerése. Elemzésükben arra jutottak, hogy napjaink legmeghatározóbb diszruptív technológiai megoldásai – az automatizáció, a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia – jelentős hatással lesznek a magyarországi munkavállalókra a következő években. Az OECD adatai alapján Magyarország alapvetően az ipari fókuszú gazdaságok közé tartozik, így a technológiai változások hatásai elsősorban a 2030-as évektől jelentkeznek majd a hazai munkaerőpiacon.

„Becsléseink szerint a következő 15 évben több mint 900 ezer munkahelyre lesz hatással az MI. Az ország gazdasági felépítése alapján arra lehet következtetni, hogy itthon a kétkezi, precizitást igénylő, illetve a monoton feladatok automatizálása okozhatja a legnagyobb arányú változást a munkaerőpiacon” – tette hozzá Kerekes Antal, a PwC Magyarország Technológiai tanácsadási területért felelős cégtársa.

Mindenkit érint

A PwC Magyarország szerint ez azonban csak a 2030-as évektől, az MI harmadik megjelenési hullámában, a fizikai munka és a kézi precíziós feladatok automatizálódásával várható. Ezek alapján a magyar feldolgozóipart, a szállítmányozást és az építőipart fogja drámai mértékben érinteni a mesterséges intelligencia térnyerése. Ezekben a gazdasági ágazatokban foglalkoztatják a magyar munkavállalók több mint egyharmadát, valamint az összes, MI által érintett munkahelynek a kétharmada tartozik ezekbe az ágazatokba.

„Ami a nemek arányát illeti, a korai szakaszokban (2020-2030 között) várhatóan a női munkavállalókra lesz nagyobb hatással az MI térnyerése, míg a férfi munkavállalók a harmadik hullámban kerülnek majd egyértelműen túlsúlyba. Mindez azt is jelenti, hogy a jellemzően férfiak által dominált munkakörök nagyfokú érintettsége miatt a férfiak jövőjét sokkal inkább befolyásolják majd a mesterséges intelligencia és az automatizálás hatásai” – mondta el a tanulmány kapcsán Riba Gábor, a PwC Magyarország mesterséges intelligencia szakértője.

Az MI az első hullámban, azaz a 2020-as évek elejétől elsősorban egyszerű számítási feladatokat és strukturált adathalmazok elemzését lesz képes elvégezni, ami a kifejezetten adatfeldolgozásra épülő ágazatokat érintheti (pl. pénzügyi és infokommunikációs szektorok). A 2020-as évek közepétől (második hullám) fokozódik az MI befolyása azáltal, hogy üzleti támogatási funkciókat, illetve egyszerű döntéshozatali funkciókat is képes lesz elvégezni (pl. általános adatbekérő- és egyeztető/HR/számviteli funkciók). Emellett jól kontrollálható környezetben, például raktárakban tárgyak önálló mozgatása is várható az MI-től. A 2030-as évektől (harmadik hullám) várható az MI megjelenése a fizikai munka és kézi precíziós feladatok automatizálásában is (pl. összeszerelés, szállítmányozás).

Jobban bízunk a robotokban, mint a főnökeinkben
Az Oracle és a Future Workplace legújabb kutatása kimutatta, hogy az emberek többsége (64%) jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben.
400 ezer forint a kezdő mérnökök átlagjövedelme
Kiugróan megemelkedtek az elmúlt években a keresetek a műszaki pályákon. Alig öt esztendő alatt szinte megduplázódtak a fizetések többek között a gépészmérnökök, a villamosmérnökök, illetve a mechatronikai mérnökök körében.
Nagy kihívás a magyar cégeknek a kibertámadások kivédése
A magyar informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak - derül ki a Panda Security felméréséből, amely arra is rámutatott: az elmúlt egy évben a válaszadó cégek 60 százalékát érte eredményes kibertámadás.
Kibervédelem ipari méretekben
A vállalatok több mint 80 százaléka az IIoT-technológiák bevezetésekor nem dolgozott még ki formális intézkedési tervet a kiberbiztonsági helyzetek hatékony kezeléséhez.
Új korszak a gyártásban
A mobilitás kiaknázása az automatizálás következő lépcsőfokát jelenti az ipar 4.0 megoldások terén. Az autonóm módon navigáló robotok gyorsak, pontosak és akár egy repülőgépet is elvisznek a hátukon.