Felderítési akció drónokkal
A TotalEnergies a metánkibocsátás felderítése érdekében, világszerte drónalapú kibocsátás-érzékelési és számszerűsítési programot indított.

 

Az akció a Total Energies, a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont és a Reims Champagne Ardenne Egyetem által kifejlesztett AUSEA technológiát alkalmazza. A francia energetikai cég 2017 óta dolgozik partnereivel az AUSEA kifejlesztésén. Az eszköz egy drónra szerelt miniatűr kettős érzékelőből áll, amely képes a metán- és szén-dioxid kibocsátás kimutatására, illetve a forrásuk azonosítására is. A hagyományos technikákat ezzel a technológiával kiegészítve, így minden típusú ipari létesítményben végezhető mérés.

A nigériai, olaszországi, kongói és hollandiai helyszíneken sikeresen tesztelt AUSEA-technológiát, idén a TotalEnergies által üzemeltetett összes olaj- és gázipari telephelyen be fogják vezetni. A kampány már március elején elkezdődött az afrikai tengeri telephelyeken, továbbá Dél-Amerikában is elindult. Idén nyáron azonban már eléri Európát is. Ennek a kampánynak a sikeressége egy nagyon fontos lépés afelé, hogy a vállalat által üzemeltetett telephelyeken 2025-re 50%-kal, 2030-ra pedig 80%-kal csökkenjen a metánkibocsátás.

 

Drónra szerelhető a miniatűr kettős érzékelő (Kép: Total Energies)

 

" Az AUSEA jelenleg a világon a legpontosabb technológiának tekinthető a metánkibocsátás kimutatására és mérésére, és segít abban, hogy finomítsuk számításainkon és még pontosabb információk alapján dolgozzunk. Ez azt jelenti, hogy a jövőben szigorúbb intézkedéseket hozhatunk létre annak érdekében, hogy tovább csökkentsük a kibocsátást" – mondta Namita Shah, a Total Energies OneTech elnöke.

Az AUSEA technológiát jelenleg is fejlesztik a metánkibocsátási mérések gyakoriságának növelése érdekében. A metánkibocsátás csökkentése kiemelt fontosságú a Total Energies számára. A vállalat már 2010 és 2020 között a felére csökkentette metánkibocsátását azáltal, hogy minden metánforrását megcélozta, és ezekre szigorúbb tervezési kritériumokat vezetett be.

A társaság az OGMP 2.0, az ENSZ Környezetvédelmi Programja által létrehozott olaj- és gázipari metán-partnerség részeként a jelentéseit is fejleszteni fogja. Az említett program olyan riportálási keretrendszert vázol fel, amely segíti a metánkibocsátási jelentések pontosságának és átláthatóságának javítását. Ennek eredményeként a Total Energies 2021-ben elnyerte a Gold Standard státuszt, ami azt jelenti, hogy az ENSZ elismerte a cég metánkibocsátás mérésére és csökkentésére irányuló erőfeszítéseit.

(Forrás: Total Energies)

(Címlapkép: illusztráció, Adobe Stock)

Az emelkedő energiaárak visszafogják az IT-fejlesztéseket is
A hazai cégek 66 százaléka tervezi csökkenteni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt – derül ki az IVSZ és a Makronóm Intézet közös kutatásából.
Ha számít a jó ár: használt présgépek és FANUC robotok internetes aukción
Sok szerszámgép van a piacon, de csak nagyon kevés kínál olyan kedvező vételi lehetőséget, mint az Intergavel december 15-ig tartó online árverésének tételei.
Digitális archiválás - Van hova fejlődni a magyar cégeknek
Az EDITEL nemrég végzett kutatása azt vizsgálta, hogy a vállalatok körében mennyire elterjedt a digitális archiválás, megbíznak-e a felhőalapú szolgáltatásban, és hogy készek-e elhagyni a papírt, mely fontos szempont a fenntarthatósági célok elérésében is.
A jövő mérnökei oldották meg az új energiavilág kihívásait
A Challenge.ON verseny az új energiavilág kihívásaival várta a villamosmérnök hallgatókat és a pályakezdő mérnököket. A megmérettetésre az ország 10 egyeteméről összesen 36 csapat nevezett be, a döntőbe jutó legjobb 10 csapat nagyszabású eseményen bizonyíthatta tudását.
Rezsicsökkentés házi napelemekkel
Október végén hirtelen befékezett a házi napelem-telepítések hazai piaca. A visszatáplálási lehetőség teljes megszüntetésével sokak leállították, vagy el sem kezdték a beruházásokat, mert a bejelentett változtatással az újonnan belépő háztartások számára a legrosszabb forgatókönyv vált valóra.