Innováció

Technológiával a fenntarthatóságért
A gazdaság zöld átalakítása az emberiség egyik legnagyobb és legfontosabb feladata, amelynek megoldásában a digitális technológiákra építő, közös innováció kulcsszerepet kap.
Ötmillió euróra pályázhatnak a magyar gyártóipari vállalkozások
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet gyártástechnológiai innovációkat támogató szervezete, a hazánkban is jelenlévő EIT Manufacturing idén is elindítja regionális innovációs programját, a RIS-t (Regional Innovation Scheme).
Hibrid hajtásmodell, naperőmű tesztelés, nanoszálas gyógyszertechnológia
Öt új labor, két új szolgáltatás, nyolc új technológia, három új termék és öt prototípus született a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) és nagyvállalati partnerei közti, négy éven át tartó, és hamarosan záruló együttműködéséből.
Kisebb lehet az ökológiai lábnyom
A Robot-X Hungary Kft. és az Ostorházi Bevonattechnika Kft. konzorciuma egy olyan egyedülálló berendezés fejlesztésére vállalkozott, amely kizárólag természetes, növényi összetételű, a természetben lebomló alapanyagból képes előállítani csomagolóanyagot.
A mesterséges intelligencia a hazai gazdaság egyik kulcságazata
Az MI innovációs versenyben jelenleg - MI-re fordított kutatási összegeket, háttérbázist, eszközparkot, humánerőforrást tekintve -, az Egyesült Államok áll az élen, őt követi Kína, majd az Európai Unió, derül ki egy 2021 januárjában közzétett összehasonlító tanulmányból.
Lépéselőnyben az egyetemi innovációs műhelyek
Számos egyetemista már tanulmányai alatt részt vesz nagyvállalati projektekben vagy belevág saját ötletének megvalósításába. Ma már az sem ritka, hogy a végzősök saját innovációval és egy vállalkozással a “zsebükben” szereznek diplomát.
Magyar diákok forradalmasíthatják az energiafelhasználást
Elérhető és fenntartható megoldás az otthonok energiafelhasználásának csökkentésére, költséghatékony „szereld magad” napelem, a biogáz technológiai problémáinak minimalizálása – környezeti és üzleti szempontból is ígéretes projektek kerültek az ExxonMobil által kiírt innovációs pályázat, a The Dual Challenge díjazottjai közé.
Milliárdos befektetést kapott a magyar 3D nyomtatógyártó
A koronavírus elleni küzdelem több iparágban is tovább erősítette a 3D technológia jelentőségét és lehetőségeit. A 3D nyomtatás a jövőben a költséghatékonyság növelését és a folyamatok egyszerűsítését hozhatja a gyártási folyamatokban, ezzel is segítve a járvány elleni védekezést.
Győzelmet hozott a báránygyapjús buborékcsomagolás
Az idén hatodik alkalommal megrendezett EIT InnoEnergy PowerUp! verseny nemzetközi döntője az észt Woola győzelmével zárult, akik habszivacs, illetve más műanyagok helyett hőálló, ütésálló, komposztálható és nem utolsósorban környezetbarát báránygyapjú maradékokból gyártanak csomagolóanyagokat.
Versenyfutás a túlélésért
2019 decemberében Kínában, Vuhan városában ismeretlen eredetű kórokozót azonosítottak a járványügyi szakemberek. A Covid-19 néven hamarosan világszerte ismertté vált koronavírus fertőzés elsősorban felső-légúti betegségeket, tüdőgyulladást okoz. A betegség kezelése - vakcina és gyógyszer hiányában - egyelőre csak légzéstámogató terápiával történik.

 
A hét témája: Meditech
Napjaink globális piacán a steril környezet fenntartása kulcsfontosságú a gyógyszer- és egészségiparban működő gyártók sikere szempontjából.
autoalkatreszonline24.hu