Biztos megélhetésre számíthat, aki informatikusnak áll
Komoly lehetőségek elé néznek a pályaválasztáskor az informatika mellett döntő végzős fiatalok – az egyetem után több ezer betöltendő pozíció, magas kezdőfizetés és vonzó munkakörülmények várnak a frissdiplomásokra.

 

„Az infokommunikációs iparág szerepe és súlya nemzetközi szinten és Magyarországon is folyamatosan növekszik. A hazai GDP közel negyedét közvetve a digitális gazdaság állítja elő. Nem csoda, hogy a rekordgyorsasággal bővülő szektor munkaerő-kereslete világszerte és hazánkban egyaránt szinte kielégíthetetlen” – fejtette ki az educatio szakkiállításon tartott előadásában Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára. "A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a jövőbe mutató technológiák ne csak elterjedjenek Magyarországon, hanem azokat hasznosítani is tudjuk a gazdaság és innováció élénkítésében, az életminőség javításában. Ehhez elengedhetetlen, hogy az informatikát, ezt a változatos, majdnem minden iparágat kiszolgáló szakmát hivatásukként választók száma folyamatosan növekedjék" – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az informatikai pályára nyitott középiskolások több intézmény és szakirány közül választhatnak, jelenleg 9 budapesti és 14 vidéki egyetemen szerezhetnek diplomát. A tavalyi felvételi eljárásban a gazdaságtudományok után az informatika volt a második legnépszerűbb képzési terület. A legtöbb jelentkezőt 2020-ban a mérnökinformatikus szakokra vették fel. A diplomantul.hu friss adatai szerint a 2017-2018-ban diplomázott informatikusok több mint 92 százaléka dolgozik vagy tanul. Kevesebb mint egy százalékuk álláskereső, az átlagos elhelyezkedési idő alig több mint egy hónap.

A foglalkoztatottak több mint 94 százaléka diplomás munkakörben, idehaza dolgozik, bruttó jövedelmük átlaga 487 775 forint. Már a középiskolába jelentkezőknek is érdemes fontolóra venniük, hogy a megújult szakképzés által kínált informatikai képzésekben folytassák tanulmányaikat. Az egyszerre szakmát és diplomát adó technikumokból egyenes út vezethet a szakirányú felsőoktatásba. A diákok idéntől ösztöndíjat is kapnak, a duális képzéseknek köszönhetően akár már iskolaéveik alatt megtalálhatják leendő munkaadóikat.

"Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Programozd a jövőd! projektjének keretében készült kutatás friss eredményei is megerősítették, hogy egyre nagyobb a kereslet az informatikusok iránt. Az elmúlt öt év tendenciáival ellentétben azonban az informatikai tudást igénylő betöltetlen állások több mint fele ma már nem az informatikai vállalatoknál keresendő" – fejtette ki előadásában Vinnai Balázs. "A piacnak tehát nemcsak informatikusokra, hanem digitális szakemberekre is nagy szüksége van" – tette hozzá az IVSZ elnöke.

Az előfizetésé a jövő a vállalati informatikában is
A Hewlett Packard Enterprise (HPE) várakozásai szerint a pandémia tapasztalatainak hatására a vállalati informatikában két irány fog igazán felerősödni.
Kétcsatornás függvénygenerátor kibővített impulzus-szélesség tartománnyal
Az Axiomet márkájú AX-DG2010AF jelű készülék egy nagyhatékonyságú kétcsatornás függvény/arbitrál generátor, melynek maximális sávszélessége 10 MHz, mintavételi frekvenciája 125 MSa/s és 14-bites a vertikális felbontása.
Hatékony kockázatkezelési megoldások ICS rendszereknél
Mind az otthoni, mind a vállalati felhasználók számára az IT biztonság fogalma kimerül az asztali gépek, okoseszközök, céges hálózatok védelmében.
Megállíthatatlanul halad előre a tervezés digitális átalakulása
Felhőszolgáltatásainak részeként az Eplan a projektek közötti együttműködés új eszközét hozta létre, az Eplan eManage szoftvert.
Digitalizációval csökkenthetők a víziközmű-üzemeltetők terhei
A hagyományos víz- és szennyvízközmű-rendszereket nem az éghajlatváltozás és a gyors urbanizáció okozta drámaian növekvő igénybevételre tervezték.