Az algoritmusnak elég volt egy másodperc
A Kaliforniai Egyetem kutatói által létre hozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a Rubik-kockát.

 

A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben Rubik Ernő által megalkotott háromdimenziós logikai játékot – adta hírül a BBC News. "Saját maga tanulta meg", miként kell megoldani a feladatot – idézte az egyetem közleménye Pierre Baldi professzort. A kutatók hangsúlyozták, hogy az algoritmus stratégiája teljesen más volt, mint ahogyan az emberek megoldják a logikai játékot. "Úgy vélem, hogy a mesterséges intelligencia gondolkodásának természete teljesen eltér az emberétől" – mondta Baldi professzor.

A Nature Machine Intelligence című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint az algoritmus a logikai játék 10 milliárd különböző kombinációját kapta azzal a feladattal, hogy 30 lépésből oldja meg valamennyit. Az emberek általában leggyorsabban 50 lépés által oldják meg a Rubik-kockát. A mesterséges intelligencia általában 28 lépéssel megoldotta. Ezer kombinációra tesztelték, valamennyit képes volt megoldani.

A mesterséges intelligencia nem az első és nem a leggyorsabb nem ember, amely képes megoldani a logikai kátékot. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói alkottak meg korábban egy min2phase nevű algoritmust, amely háromszor gyorsabban forgatta ki a Rubik-kockát. A két rendszer között az a lényeges különbség, hogy az MIT algoritmusa nem alkalmaz neurális hálózatot, amely az emberi agy működését képezi le, vagy számítógépes tanulási technikákat, és csupán arra programozták, hogy megoldja a Rubik-kockát. 2018-ban kutatók már építettek egy robotot, amely 0,38 másodperc alatt oldotta meg a feladatot. Megalkotni egy olyan rendszert, amely magát tanítja meg a feladat elvégzésére az első lépés egy olyan mesterséges intelligencia létrehozása felé, amely a játékok megoldásán túl valódi problémák megoldására is képes.

"A Rubik-kocka megoldása magában foglalja a szimbolikus, a matematikai és az elvont gondolkodás képességét, ezért egy mély tanulási technikákra épülő rendszerrel, amely képes ilyen logikai játékot megoldani, közelebb kerülünk egy olyan rendszerhez, amely képes gondolkodni, következtetni, tervezni és döntést hozni" - magyarázta Baldi professzor.

Mérnökök kora
"Mi hiszünk benne, hogy a következő évtizedet is a jelentős technológiai változások jellemzik majd, melyeknek a mérnökök lesznek a zászlóvivői." Egyebek mellett erről is beszélt lapunknak Ács István a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója.
Új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban
A koronavírus megjelenése óta egy olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságára, félelmére épít - hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI).
Adaptív megmunkálás már 5 tengelyben is
Az NC vezérlésű szerszámgépek 1952-es megjelenése óta a gyártóeszközök hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, de az alapvető elvárások ugyanazok maradtak, miszerint kerüljön a darab minél gyorsabban a szerszámgépre és készüljön el a megmunkálás mihamarabb.
Robotprogramozó tanfolyamok magánszemélyeknek is
Minősített képzési program keretében, az állami felnőttképzési programkövetelmény alapján szervezett robotkezelő és -programozó képzést indít a Robot-X a Manhattan Akadémiával együttműködve.
Az M2M adatforgalom növekedésének éve jön
2023-ra a világ mobilkapcsolatainak több mint 10%-át teszik majd ki az 5G kapcsolatok, amelyek átlagos sebessége 575 Mbp/s lesz, vagyis 13-szor gyorsabb, mint egy átlagos mobil kapcsolat.