Az együttműködő robotok - vagy „kobotok” - használata számos előnyt biztosít a csavarozási feladatok automatizálásában.
 
 
Katasztrófahelyzetben is segít a digitalizáció
A vállalkozások jelentős része számára egy természeti katasztrófa, vagy egyéb, előre nem látható csapás sokszor a véget jelenti, pedig az ilyen események negatív hatásait előrelátó tervezéssel mérsékelni lehet.
Kártékony szoftverek fertőzik az eszközeinket
A legelterjedtebb fenyegetésnek számító kártékony szoftverek napi szinten nehezítik meg a netet használók életét. A legtöbben hallottak már a különféle kártevőkről és veszélyeikről, de vajon az is köztudott, hogy ezek hogyan, milyen módon férkőznek be az eszközökbe?
Biztos megélhetésre számíthat, aki informatikusnak áll
Komoly lehetőségek elé néznek a pályaválasztáskor az informatika mellett döntő végzős fiatalok – az egyetem után több ezer betöltendő pozíció, magas kezdőfizetés és vonzó munkakörülmények várnak a frissdiplomásokra.
Stratégiai tervezés technológiai eszközökkel
A statikus stratégiák ma már gyakran csalódást okoznak, versenyhátrányt jelentenek egy vállalat számára. Míg egyensúlyt kell teremteni az agilitás és stabilitás között, a módszerek és megoldások, informatikai eszközök olyan támogatást adnak, amit a cégvezetésnek ki kell aknázni a sikerhez.
Algoritmus mondja meg, hol van jó helyen az orvos
Forr az egészségügy, recseg-ropog az ágazat a korona vírus pandémia idején. Naponta olvasunk cikkeket, nyilatkozatokat az orvosok és egészségügyi dolgozók bérezéséről, munkakörülményeik és karrier kilátásaik kapcsán.
Gépi adatok távoli elérése egyszerűen
A HMS Networks DataMailbox szoftvere egy olyan biztonságos freemium felhőalapú megoldás, amely lehetővé teszi a gépgyártók számára, hogy a világ bármely pontján könnyen hozzáférhessenek a gépeikről származó adatokhoz.
Kobotok biztonságos távvezérlése
A vírusjárvány idején számos gyártó vezette be a kobotok használatát termelésének átalakítása vagy az üzletmenet folytonosságának fenntartása érdekében. De mi történik abban az esetben, ha probléma lép fel a kobot működése során és nincs a helyszínen személyzet?
Készüljünk fel a járvány utáni visszatérésre!
A vírusjárvány mérséklődésével a világ számos országa készül a korlátozások fokozatos megszüntetésére, és a nem létfontosságú létesítmények újbóli megnyitására. Így itt az ideje, hogy a vállalatok elkészítsék erre vonatkozó terveiket!
Digitális átalakulás és a jövő technológiái
A Dell Technologies kétévente megjelenő Digital Transformation Index tanulmánya részletesen bemutatja, hogy a szervezetek hogyan gyorsították fel a digitális átalakulásukat a nem mindennapi bizonytalanság közepette.
Vezeték nélkül – új áramforrás a holdrobotok számára
Mini-holdrobotok számára fejleszt intelligens navigációt és vezeték nélküli töltési megoldást a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA).
Arduino – mikrokontrollerek mindenkinek!
Mindenki, aki műszaki érdeklődésű, legalább hallott már az Arduinoról, mivel egyedülálló tulajdonságainak köszönhetően könnyen vált népszerűvé.
Soha ne használd ezeket a jelszavakat!
Az utóbbi években a világ legnépszerűbb jelszavai az „123456” és a „password” (jelszó). A kiberbiztonsági és a digitális adatvédelmi szakértők folyamatos emlékeztetése ellenére a legtöbb ember továbbra is gyenge és könnyen feltörhető jelszavakat hoz létre.
A nagy terhek is kenésmentesen állíthatók be
A nagy igénybevétellel járó alkalmazásokhoz készült kopásálló dryspin menetes anya költséghatékony alternatívát jelent a golyósorsókkal szemben.
A gyors reagálási képesség a digitalizáció motorja
A Deloitte 12. alkalommal készített éves összefoglaló tanulmányt a jövő technológiai trendjeiről, melynek fő témája az ellenállóképessé.
korábbi cikkek
A hét témája
A statikus stratégiák ma már gyakran csalódást okoznak, versenyhátrányt jelentenek egy vállalat számára. Míg egyensúlyt kell teremteni az agilitás és stabilitás között, a módszerek és megoldások, informatikai eszközök olyan támogatást adnak, amit a cégvezetésnek ki kell aknázni a sikerhez.
autoalkatreszonline24.hu